Sorok, semmiről sem szólnak
Annyi dologról írhatnék, még sem jut eszembe egy sem. Furcsa, hogy az ember legnagyobb kínjai közepette milyen könnyedén alkot és milyen sokat, de amikor minden rendben megy, akkor csak egy értelmes sort is percekig tart kiötölni. Talán ezért kattant az összes művész… Legalábbis a legtöbb.
Ciki, vagy nem, amikor zűrjeim vannak, én is nagyon tudom ám sajnálni magam. Sőt, így visszagondolva depisebb korszakaimra… Állítom, hogy mesterien agonizálok! Olyankor rengeteget rajzolok, és csak úgy ontom magamból a rímeket.
Szóval, most az a bajom, hogy legszívesebben csak áradoznék oldalakon át a szerelem szépségeiről, de semmi értékes vagy érdemleges dolgot nem tudnék írni. Mint amikor a legjobb barátunk/barátnőnk megkérdezi mizujs. Ha épp van valami, ami a szívünket nyomja, akkor órákon át ecseteljük, de ha minden oké, akkor a válasz csupán két szó: „semmi különös”. Bár ha nagyon igyekszem, akkor épp ezzel is hergelhetem magam, hogy milyen tehetségtelen vagyok én boldogan, meg sem érdemlem a boldogságot, ó jajj… De ez baromság lenne. A nap süt, a pasim szeret, anyukám jól főz, az élet szép, én pedig virulok!
Apropó, immáron negyed éve nyúzom szegény, szerencsétlen férfi felem. :) Úgy sem olvassa a blogom, de azért leírom, hogy luwolom, mert az olyan cuki(ne rémüldözzetek, csupán ironizálok) .
De ő nem!