"Follyon a festék follyon a vér! - Tetoválj ki! Tetoválj ki!"
...és lám eljő ama augusztus hónap 3. keddje, az Úrnak 2009. évében, mikor e két hű bajtárs szent barátsága formát ölt e két fiatal kézfején... Tehát elkészült a barátság tetoválásunk. Hát kérem alásan, én nem is fokoznám tovább a feszültséget, nem húzom pattanásig a húrt. Rántsuk le a leplet a titokról, ime, ez lenne az:
Igen emberek, jól látjátok, higgyetek csak azoknak a szemeknek! :) Nem egy sárkány, nem egy dinoszaurusz, nem is kardfogú tintahal. Ez bizony két fekete pötty. Egyébként ha jobban megfigyelitek, ha rajzolunk egy képzeletbeli kört a két pötty köré, olyan mintha a yin és yang lenne. Még az is stímmel, hogy az én bőröm klasszisokkal fehérebb Meliénél. S ha kérdeznétek, hogy fájt-e...Háááát... Hogy is fogalmazzak. Közben egyáltalán nem, utána kb 10 perccel, egy kicsit csípett. Meg nekem egy picikét vérzett is. De hazafelé már meg is fogant bennünk, hogy akarunk még tetoválást. Én egy violin kulcsot, Meli egy pálcika embert... Állítólag ha egyszer elkezded nincs megállás, remélem azért én utána már meg tudok állni. De egy violin kulcs, az annyira én lennék... :)
Tattoo after
A nagy izgalmakra gondoltuk jólesne egy pofa sör. Illetve Melinda gondolta, én meg magam elé képzeltem egy hűsító coktailt, vagy legalább egy limonádét, így a ferenc körút felé vettük az irányt(jah amúgy a kodály köröndön voltunk, ami tőlünk kb 20 perc). A Corvin Mozi "teraszán" szépen pestiesen el is fogyasztottuk az áhított nedűt. Én egy Tequila Sunrise-t, erről bónusz képet is kaptok:
Aztán pedig, mint akik jól végezték dolgukat, hazamentünk csicsikálni, hogy erőt gyűjtsünk az esti partyra (mert délben már a Kodály köröndön voltunk). Este lezúztunk ZP-be, elvégre "ha kedd, akkor rock" <- nos akkor nyílván ott a helyünk nekünk is. A Road lépett fel mellesleg, utána meg táncoltunk egy jót, de az egész estéből nem is a party részét emelném ki, hanem a mókás hazajutást.
Történt ugyanis, hogy nem volt kedvem éjszakain baszakodni, így gondoltam elérem még az utolsó 25-öst(23:27). El is értem, nagy nehezen el is indultunk erre kb 200-300 m után satufék. A sofőr kipattan a kis fülkéből, közli, hogy egy kis technikai malőr támadt, mindjárt meglátjuk, tovább tudunk-e menni. Szerel jobbról-balra... Végülis elindultunk. Újra. Megint megyünk max 1 km-t - annyit se - ismét megállunk. Ekkor a sofőr már segítséget is kért "valaki tartsa már a zseblámpát nekem kérem!" címszó alatt. Megint megszerelte a kék berregő szörnyet, amit busznak csúfolunk még itt Magyarországon, de a többi országban már ócskavasnak se vennének be... Az egyik utas rákérdez még gyorsan indulás előtt, hogy "ki fogja bírni?", kis tűnődés után érkezik a válasz "reméljük". Ez csupán azért volt érdekes, mert épp az M3-masra készültünk vele felhajtani, aminek ha a közepén ismét lerobbannánk (ráadásul a hídon), az elég kínos lenne. Szerencsémre a Karathna térig már kibírta, ami a menetrend szerint 8 percnyire van az indulástól. :D Újpestközpontig kitudja hányszor robbantak még le szegények. Ez persze nem a sofőr hibája, sőt, emelem a kalapom a sofőr előtt, aki az éj közepén kipattan és autószerelőt megszégyenítő ügyességel elhárítja a "kis technikai malőrt" , ha nevezhetjük annak, hogy majd szét esik alattunk a busz. Ha az az ember 100 milliós végkielégitést kap, aki csak az irodájában a papírokat tologatja, akkor kérdem én, mit érdemelne hozzáképest ez a sofőr, és sok más társa, akik naponta küzdenek ezzel és ehhez hasonló problémákkal?!