Ugye már nektek is nagyon hiányoztam? Most valamiféle beszámolóságot kéne írnom… Jajj ez nagyon hosszú blog lesz, már előre fogom a fejem. Essünk is neki, hogy minél hamarabb átrágjuk magunkat ezen a 2 napon, mert az első kettőt szívemnek egyetlen múzsája, kalácsomnak egyetlen mazsolája már tudósította.

 

Limp Bizkithez még annyit hozzáfűznék, hogy szerelmetes lettem Fred Durst-be, szóval, ha most olvassa a blogom, és esetleg ő is e fajta vagy ehhez hasonló érzelmeket táplálna irányomban (ami ugyebár nyilvánvaló, mert hogy is ne tenné azok után, hogy 100-200m-ről végig kuksiztam a koncertjét), ne fogja vissza magát, nyugodtan béreljen egy tolmácsot, és vele együtt raboljon csak el otthonról egy romantikus szerelmetes éjszakára. Vagy akár kettőre… Láwollak Fredi cicus! Frankón.

 

A harmadik napon Prosectura koncert után megismerkedtünk két sráccal (mármint úgy naponta átlag 6 új arccal ismerkedtünk, de csak azokat emelem ki, akikkel huzamosabb időt töltöttünk el), az egyik az a tipikus tarhálós közvetlen, jó arc punk volt. A neve még ma is Vörös a haja már csak múlt időben az, jelenleg ugyanis barna, de olyan, mint egy lópaci sörénye, egyébként lovász a lelkem, de nagyon aranyos és nyílt. Kedvenc étke a romlott májkrém, sunázná a szőkéket és Kapuvár közelében éldegél. A másik srác a haverja Paul (pól), aki Londonban élt kiskorában, de már a Blaha közelében tanyázik, cseppet sem punk de annál inkább japán fun, közös ismerősünk Orcoo és nagyon ráhajtott Annára. Nos velük ökörködtünk aznap estefelé, megjártuk a Depresszió és a TCS koncertet is. Őszinte leszek: a Depresszió nagyon tetszett, bár nem tudom mi ez hirtelen ellenségeskedés a Tankcsapda irányában. Lehet, hogy annyira nem is hirtelen, csak én vagyok helikopter. A tankcsapda zeneileg megállta helyét, azt nyújtotta, amit eddig is, de valahogy más arcnak képzeltem Lukács Lacit. Úgy értem nem egy nagy dumás a „srác”.

 

Negyedik napon hatalmas tömeg és még hatalmasabb meleg lett úrrá a fesztiválon. Mindenki Manson bácsit várta, hirtelen megtelt a helyszín a magunkfajtákkal és már nem is mi tűntünk ki a tömegből, hanem az „átlag” emberkék. Fordult a kocka, akasztják a hóhért – gondoltam, de nem így lett. Az első 3 napban egyetlen negatív kritikát sem kaptunk a külsőnk miatt, aznap viszont mintha valamiféle kisebbségi komplexus lett volna úrrá a pornépen. Jó engem nem piszkáltak, mert én mindenkire mosolyogtam, és ott (ahogy egy Andris nevű kék rasztás srác is megállapította), mindent mosolyban mérnek. Ezt különböző tudományosan megalapozott kísérletek lebonyolítása után állapítottuk meg. Például: az én gyrosom dupla akkora volt, mint Annáé (én mosolyogva kértem, ő meg nem).  Na de térjünk a tárgyra, Manson kritikán alul teljesített. Életem egyik hatalmas csalódása. Nem az volt a baj, hogy hamis, hisz az egy élő produkcióba beleférne. De az If I Was Your Vampire-t például elfelejtette, elrontotta aztán a szám negyedénél abba is hagyta inkább… A Beautiful People-t a zenekar is elrontotta… A szám közepén kiestek a ritmusból, meg mintha valami más zene is lett volna egy picit, mint aminek kellett volna lennie. A közönség is szar volt, az előadó is. Koncert hangulat nuku… Nem is volt igazán befejezése a koncertnek. Manson pedig nyílván nagyon el akarta rejteni újdonsült súlyfeleslegét, mert annyi füstöt még egy ausztrál erdőtűz sem generál, mint amennyit reá pazaroltak az ominózus éjszakán. Nem is fecsérlem rá a szót.

Kb. nagyobb élmény volt az, hogy VIP wc-ben pisilhettem, amiben még wc papír is volt, mint maga a „produkció” (hát ezt köll csinálni-e’). Egyébként röhej, de a toi toi fújci és féltettem a nunusom, szóval én az első három napon egyszer sem pisiltem a fesztivál helyszínén. :D 

Na de a hazajutás még kalandosabbra sikeredett. Mármint a fesztiválról a szállodába jutás. Ugyanis Joci (ő is egy arc az említésre méltóak közül, aki meghívott minket a hotelben az asztalukhoz reggelizni, és miatta másfél óra alatt egy zsömlét sikerült csak elfogyasztanom, mert annyit nevettem rajta. Imádtuk/imádjuk! ) nem volt hajlandó végig várni a taxisort, gondoltuk kigyaloglunk a körútig és oda rendelünk egy taxit. Hát a hármas taxi miszpicsájának diszpécserének üzenem, hogy szüljön sünt és nyaljon wasabit, mert miatta elgyalogoltunk minimum 3 km-t, a talpam már úgy fájt, hogy majdnem sírtam, mivel a tömeg miatt, szinte egésznap alig találtunk ülőhelyet, és még így sem küldött nekünk taxit. De aztán fél négy körül (2 óra próbálkozás után) Joci szerzett egyet… Így visszatekintve még ez is mókás volt amúgy… :)