Én nagyon szeretem anyut. Érzékeny, okos, gyengéd és erős nő. A példaképem és a hősöm. És nem mellesleg remekül főz. A határozottság nem kifejezetten erénye, hisz már kisiskolás koromban is velem diktáltatta az igazolásaimat. Na persze mindig okkal maradtam ki, nem azért, csak jobban bízott az én fogalmazásomban, és sosem voltak problémák a nyelvtanommal.
Rengeteget nevettünk. Három éves korom környékén sokszor játszottam azt, mikor aerobicozott, hogy az ő teste az akadálypálya, nekem pedig keresztül kell jutnom rajta. Átbújnom a lába alatt, mikor terpeszállásban van, vagy átfutni a karjai között, mikor malomkörzést csinál.
Volt egy kis kékeslilás gumicsizmám, és szerintem több overálom is, de abból is csak kékre emlékszem. Mikor esős időszakban sétáltunk az utcán, folyton megkérdeztem, hogy beleléphetek-e a pocsolyába. Imádtam pocsolyába lépni, és harapós kutyák szájába nyúlni a kerítésen keresztül.
Szerintem én tudtam a legtöbb mondókát az oviban, és esténként mindig mesélt lefekvés előtt, hol fejből, hol könyvből. Megbeszéltük, hogy negyvenkilenc éves koromig minden este mellém bújik majd. Számtalan éjszakát virrasztott át velem, amikor betegeskedtem. Már akkor is tudtam, hogy ő a világ legjobb anyukája.
Persze mikor suliba mentem, jött a fekete leves. Ha rosszcsont voltam fakanállal kaptam ki, de akkor is, ha négyesnél rosszabb jegyet hoztam. De a legnagyobb büntetést mégis inkább az jelentette, hogy olyankor olyan közömbösen nézett rám, vagy még rosszabb volt, ha már annyira kiborítottam, hogy eleredtek a könnyei is.
Ezért egy idő után borzasztó éretten úgy döntöttem, hogy nem mondom el neki a négyesnél rosszabb jegyeimet. Nem a saját, hanem az ő érdekében. Persze tanulhattam volna jobban is, de lássuk be ez egy sokkal egyszerűbb megoldásnak bizonyult. Ilyenkor csak félévkor és évvégén érte hidegzuhany, de legalább évközben boldog volt. És még ekkor is tisztában voltam vele, hogy ő a világ legjobb anyukája.
De mostanában egyre többször veszem észre, hogy anyu talán nem is olyan erős. Egyik reggel a zongorán megláttam egy papírt, amire legalább százszor leírta, hogy „Viki egészséges”. Már a szemem előtt lebegett a kép, ahogy éjszakánként beoson a szobámba, megméri a pulzusom, majd ősi boszorkány szimbólumokat rajzol krétával a szőnyegem alá. Persze nem hagytam szó nélkül, még most is az a véleményem, hogy anyu fanatikussá vált az egészségemet illetően. Amikor pedig elmondtam, a fürdőszobába menekült sírni.
Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, mert nem olyan nagy a baj, mint ahogyan azt ő gondolja. Én annyira boldogan élek. Szerelmes vagyok, a karrieremmel sem lesz gond, és fizikailag is jól érzem magam. Ezt pedig mind az ő gondoskodásának köszönhetem.
Mindezek ellenére, egyik jelenlévő édesanyát sem szeretném megbántani, de még most is tudom, hogy ő a világ legjobb anyukája. Bár jó lenne, ha soha többé nem kéne könnyeket látnom azokban a gyönyörű meleg barna szemekben, de ha ő már nem tud a hősöm lenni az sem baj, majd leszek én az övé.
Mert én nagyon szeretem anyut.