Tulajdonképpen ki is akadhatnék, de akár hízelgő is lehet, ami történt. A lényeg, hogy amint láthatjátok, az egyik postom már nem publikus. Hogy miért? Panaszkodott az egyik olvasó, aki egyben olvasója annak a női magazinnak is, ahol épp gyakorlatoskodok. Nyílván nem nekem panaszkodott.
Igazából nem kellett volna az egészet törölnöm, de így jobban átgondolván, nem is igazán illik a képbe a bejegyzés, így hát ment a levesbe. Bár úgy gondolom, hogy jogom van a véleményemhez, az érzelmeimhez, és a gondolataimhoz, valamint, hogy Magyarországon szólásszabadság van, üsse kő, több is veszett Mohácsnál.
Ha pedig nem értenék egyet azzal, hogy az említett pár sor abszolút nem tükrözi a szóban forgó online magazin arculatát, akkor jogosan mondhatnák rám, hogy „hülye gyerek fejed kerek”. Tehát, hogy adjak az illemre, és úgy egyébként is,- bár az elején ott volt, hogy durva leszek - elnézést kérek azoktól, akiket ennyire felkavart az írásom.