Daemona

Szeretlek

Mi történt velem az utóbbi pár hónapban, képes összeröttyentést olvashatjátok/láthatjátok.

Agárdon ért minket a felismerés, hogy Dani immáron nagyfiúvá érett, szép nagy cowboy testével együtt.

Almádiban találkoztunk két kalózzal a kertben, az egyik ellopta Harrry Potter szemüvegét. Egy fotó erejéig még pózolni is hajlandóak voltak nekünk.

Meli és én Agusztus 20.-án is hoztuk a formánkat. Ekkor adtuk elő először a napokban megjelenő nagylemezünk főcímdalát, a kengurut is.

Mukival bulizni támadt kedvünk, így elmentünk a közeli buszmegállóba pózolni egy kicsit.

Szilveszteri pózolásom közepette, valami furcsa kinövést észleltem a fejemen, így a buli elmaradt, és a december 31.-ét a Honvéd kórház sebészeti várótermében töltöttük. Végül kiderült, hogy csak képzeltem, és nem is lettem ördög.

Vuki épp ki akarta csavarni a gyíkot, mikor én egy paparazzi nesztelenségével csaptam le rá a semmiből. Kicsit zavarba jött, talán el is pirult, csak nem látszik, mert aznap nem borotválkozott.

Képek nélkül:

Egy évesek lettünk Mukival. Az évfordulónkat wellnessel ünnepeltük, az első két napban ő volt lázas a második kettőben én. És ez kivételesen igaz. Egy jó tanács, a szex nem is jó a lázra...

Úgy néz ki, végre összeáll a banda, ha minden igaz, hatan leszünk, két gitár, szinti, dob, basszer és ének a felállás.

Munkát keresek, csak nem találok. Ide nekem egy vak tyúkot, állítolag az

majd talál szemet, én meg majd jó pénzért eladom.

Nem sokára elkezdem a jogsi mizériát, azt hiszem ideje már. Ja igen, egyszer voltam morrisonsba, egyszer ittam TÚL sokat, és egyből ki is zsebeltek. Soha többé. Mikor elmentem bejelenteni az irataim hiányát, a rendőr bácsi hüledezett, hogy nincs jogsim. Na majd most lesz.

Van már ellenségem a fősulin, csak ő még nem tudja.

Tanít minket Máté Kriszta, nem gondoltam volna, de nagyon kedves nőci, nagyon szép, és eszméletlenül jó tanár.

Voltam karaokezni, és elénekeltem Mukinak a Kiss me-t. Hatalmas sikert arattam, majd Muki egy csókkal vegyítve leemelt a színpadról. Hát nem veri romantik?

Szóval számomra mozgalmas és izgalmas az életem, de ha olvassa ezt egy hegymászó, akkor csak vicc volt...

Danci, ne lógasd az orrod...

 ... Melinél mindig van sör.

 ... mert még rengeted csilisbab vár Rád.

... mert a Te karod már most nagyobb, mint Gyujcié. És ezen a képen különben is röhejesen hülye.

... hisz nyáron vár ránk Agárd, és Surány. És értékelhetnéd, hogy ez a kép nagyon előnytelen rólam, érted mégis kiraktam.

... Te jobban festesz öltönyben, mint ő.

... mert még lehetsz egyszerre két nővel.

... más is csinálja, szóval nem perverz.

És ha ismét visszatért az életkedved, fogadj meg pár jó tanácsot!

Peti: Ne kezd el borotválni a mellkasszőröd, csak megerősödik tőle.

Gyujci: Csak keményen! És mindig adj Melire gumikesztyűt!

Viki: Mindig moss segget kaksi után!

Meli: Mindig nézz a hátad mögé!

Gábor: Igyunk!

És végül, de nem utolsó sorban, ne feledd, hogy mi mindannyian szeretünk, és ha már a hátad közepére kívánsz minket, mi akkor is veled leszünk:

Bejelöltem, hogy 18 éven felülieknek szól a blogom, de ne aggódjatok, továbbra sem árasztom el az oldalt home videókkal és beszámolókkal arról, hogy miért öltöztem titkárnőnek Muki legutóbbi látogatásakor. 

Viszont arról szép kis beszámolót rittyentek, hogy milyen brutálisan erőszakos módon végeztem a hangyákkal a házban. Ez kérem különösen erőszakos bejegyzés, ha csak 17 és fél vagy ne olvasd el, mert gondolom akkor hard core pornót sem nézegetsz a neten.

Szóval ugye mindenkinek meg van az az idilli pillanat, amikor – és szinte csak akkor – végre egyedül maradhat pár percre gondolataival, senki sem zaklatja hülye kérdésekkel/kérésekkel. Igen, azokról a percekről van szó, amikor nyugodtan trónolhatunk a wc-n. Na, azért nem látogatunk el a backstage-be nyugi. Szóval én is épp ücsörögtem, mikor arra lettem figyelmes, hogy valami beleharapott a kislábujjamban, és nem ám abbahagyná, hogy „jah, bocsi, azt hittem hurka”. Nem… Továbbharap. Megtámadtak a hangyák kérem szépen, wc-zés közben. Hát milyen világot élünk mi? És még hogy a fiatalság. Mi harapdáljuk idős nénik/bácsik lábát, mikor ők épp a wc-n könnyítenének magukon? Én nem szoktam. Ti igen? Ha igen, írjátok meg kommentbe!

Tehát ott tartottunk, hogy a kis szarost azonnal agyonütöttem, és addig tapostam rajta, amíg ki nem lehelte a lelkét. Elég annyit hozzátennem, hogy szerintem nem a Nirvánában fog ébredni.

Aztán eljutottunk arra a pontra, amikor már pisilni is félve mentem, mert mindig harapdáltak…  És én azzal is tisztában vagyok, hogy szexi lábfejem van, olyan kis huncut lábujjakkal,  de ez nem magyarázat arra, hogy miért esnek mindig nekem. Tehát eldöntöttem, tömegpusztító vegyi fegyverre lesz szükségem.

Tudjátok mi a neve? BIOKILL! ÓÓÓÓ bááázzz hát ez mekkora név már? Én mondjuk, ha feltalálnék egyet, Chuk Norrisnak hívnám, vagy Serialkillernek. És ráírnám, hogy késleltetett hatású, tehát ha a delikvens magával viszi az anyagot a hangyabolyba, még ott is mindenkit körbepörgőrúg majd. Na mindegy, a lényeg, hogy úszott a fenti wc a biológiai fegyveremtől ( a biokilltől), és tömegpusztítást vittem véghez. Tehát hangyariság ellenes bűnöket követtem el, ezért kell a 18-as karika a blogomra.

Most pedig visszavonulok ODA. Végre nyugodtan.

Én annyira nagyon, bitangul, bizarul, durva mód szerelmes vagyok. És már több mint egy éve szeretlek!

Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

( József Attila )

Van egy szellemünk. Pontosabban anyukáméknak. Az utóbbi 3 napban nem nagyon aktivizálta magát, de előtte leütött két egymás melletti hangot a szintetizátoron. Az éjjel nyílván ki van kapcsolva, én pedig 5 évig zongoráztam, csak tudom, hogy milyen a hangja.

De az egész még sem ezzel kezdődött… Már vagy egy hónapja nyugtalan vagyok az éjjeli pisiőrjáratomkor. A fenti mosdó a szüleim szobája előtt van, és mikor visszafelé jönnék, már szinte rohanok, mert úgy érzem, valaki figyel (meztelenül alszok, tehát nyílván ezért iszkolok).

Először mindig azt hiszem, hogy apu az, hátrafordulok, és csak a hintaszék áll ott. Régebben a kutyám is berohangált csak úgy szimplán körbepislogni, de manapság már csak akkor teszi, ha anyu bemegy és hívja. Egyébként, a nyugtalanságomat leszámítva, nem félek. Nappal simán bejárkálok, éjjel pedig velem alszik Vuki. Valakitől azt hallottam, hogy a kedvenceinkből rengeteg pozitív energia árad, ami jótékony a hasonló esetekre.

Lehet, hogy Magdi anyus, vagy Walter az, már nem elég nekik a Mátyás király tér és újabban itt keringőznek…

De éjjel akkor se zongorázgassanak már…

Láttátok a tegnapi bariköztöt? WALTER MEGHALT!  Nos, aki nem ismerné a sztorit, miután Magdi anyus távozott az örök vadászmezőkre, honvágya támadt, így néha napján visszatér szellemeskedni egy kicsit.

Tehát ha logikusan gondolkozunk, akkor Walter is visszajön majd. Már látom magam előtt, ahogy Walter és Magdi anyus szellemként keringőzik végig a Rózsa előtt, az udvaron, és a folyósón.

Most már értem miért van oly kevés sikeres rock zenekar Magyarországon. Komolyan mondom, lehetetlen összeszedett, felelősségteljes, céltudatos, szorgalmas szólógitárost találni. Az összeszedettséget még el is engedném, de így is mit kapunk? Nem hiszem el, hogy én, a dobos, meg a basszeros, akármilyen álmosak, fáradtak, vagy betegek vagyunk, mindig megjelenünk a próbákon, de a szólógitárosaink folyton cserbenhagynak minket.

Az egész úgy kezdődött, hogy az első próbánkra a 16-17 éves kis suhanc már eleve meg sem jelent, a facebook profiljára pedig kipostolta, hogy ő mennyire k*rvára unatkozik (na, tessék, eljutottunk odáig, hogy már csillagoznom kell, egy u-betűt cenzúráztam, helyettesítsétek be nyugodtan).  

Jó nagy nehezen találtam egy másik gitárost, ő is 18 volt, egy próbára eljött, a következőre, mikorra már találtam még egyet ( mert ugye kettő kell), se szó, se beszéd nem jött el. Majd írtam neki, hogy nagyon jól tudta az első sztoriját, és miért nem szólt, blabla… Erre hadovált össze-vissza, hogy ő mennyire sajnálja, de történt valami, amiről nem tudok és nem is akar róla beszélni… ÉS!? LESZ*ROM(A) ! Nyugodtan dobhatott volna egy sms-t, hogy bocsi, de nem jövök.

Aztán most a harmadik is lelécelt, mert munkanélküli lett…

Szóval már tudjátok mim ki van az egésszel. Frankón gépről fog szólni a gitár, vagy nem tudom már… Vagy dj leszek, oszt tudjátok mit csinálhat mindenki.

Egyébiránt, a basszerosunk 12 éve tolja, a dobosunk is legalább 8-10 éve, én már 12 éve foglalkozok zenével… Azt se mondhatnánk, hogy annyira amatőrök vagyunk…

Na, mindegy, ha netán ezt olvass egy olyan gitáros, aki tud is játszani, és esetleg hajlandó megjelenni is a próbákon, és nem lesz  munkanélküli, hogy aztán meg a miatt ne jöjjön, az kérem, szánjon meg minket és jelentkezzen ezen a címen: daemona91@gmail.com

Köszöntem szépen

Tudom, hogy imádtok szaftos pletykákat olvasgatni mások magánéletéről, szóval szórok egy kis morzsát az én kis drágáimnak. Az első csókomról lesz szó, legalábbis az első Mukinak adottról.

A dolog úgy kezdődött, hogy amikor először találkoztunk, nem engedtem, mert úgy gondoltam, hogy az még ne számítson randinak, majd a következő alkalommal.

Nos másodszorra ( január 15.-én) a Szimpla Kert nevezetű helyre ültünk be, amikor is valamiért felálltam, hogy kimenjek. Ekkor hangzott el ama csodásan andalító mondat a szájából, hogy „de gyere már ide, kérek egy csókot”.  

Nyílván zavarba jöttem, valószínűleg el is pirultam és a kelleténél kicsit gyorsabban hajoltam felé, minek következtében (nem, szerencsére nem koppant össze a fejünk de) a hajam a szánkba hullott.

Később persze korrigáltuk, és azóta le sem tud vakarni magáról… És nem sokára egy éve leszünk együtt… <3

Szerintem a legtöbben tudjátok, hogy főiskolás vagyok, ráadásul épp vizsgaidőszakom van, úgyhogy nekem is meg van a véleményem.

A tárgyakról: vizsgaidőszakban ez nyílván hatalmas előny, de amúgy egy óriási baromság. Öt tárgyból 3 fedi egymást. Mi a francnak? Idő és pénz pazarlás (már ha fizetősek vagyunk). Van olyan tantárgyam, ami olyan témát takar, amit már másfél éve minden félévben újra és újra belénk vernek. Bár talán csak ez az egy-két téma lényeges, mert munkám során biztosan használni fogom a megszerzett tudást.

Ebből egyenesen következnek azok a tárgyak, amikre soha a büdös életben nem lesz szükségem. Közgazdaságtan. Minek? Újságíró leszek, nem könyvelő.

A vizsgákról: Szükséges rossz. De van olyan barátnőm, aki 3 órát alszik, mert annyit kell rá tanulnia. Szívás. De vannak olyan szerencsés esetek, amikor egy kis ráfordítással (tinta, papír, idő), és egy kis szerencsével (a tanár talál valami borzasztóan érdekes cikket a Népszabadságban), még egy olyan tantárgyból is görbülő eredményt érünk el, amihez amúgy egy cseppet sem konyítunk.

És amelyik tanár azt mondja, hogy ő sosem puskázott, annak úgy sem fogom elhinni.

A puskákról: én a harmonika módszert alkalmazom. Tudjátok, három hasáb, kivágás, összeragasztás és hajtogatás. Hetes betűmérettel még egy húsz oldalas anyagot is kis puskába sűríthetünk, és szemüveg nélkül is olvasható.

Bár valószínűleg amelyik tanárnál tudnunk puskázni, azt azért tehetjük, mert hagyja. A pofátlanokra nyílván ráförmed, mondván, hogy azért őt se nézzük hülyének, de akin látja, hogy dolgozott a puskával, és nem a füzetét nyitja ki az ölében, annak elnézi. Talán mert ő is volt diák, és ő is puskázott, és talán még többet szívott vizsgaidőszakban, mint mi.

Szóval puskákkal fel, vagy akár tanulhattok is, mindenkinek jó görbét és egy kalappal!

Ismét bebizonyosodott, hogy a méret a lényeg.

Nem, most nem keverem bele a férfiakat, műszempillát vásároltam. Mint nő, nyílván a leghosszabbat választottam, aztán mikor másnap elővettem és a szememhez próbáltam, be kellet látnom, hogy ezt csak szilveszterkor és esetlegesen goth bulikra fogom felvenni, de semmiképp se a barátnőm születésnapjára, mert túl kirívó külsőt kölcsönöz.

Hát ilyen se fordult még elő velem.

Én nagyon szeretem anyut. Érzékeny, okos, gyengéd és erős nő. A példaképem és a hősöm. És nem mellesleg remekül főz. A határozottság nem kifejezetten erénye, hisz már kisiskolás koromban is velem diktáltatta az igazolásaimat. Na persze mindig okkal maradtam ki, nem azért, csak jobban bízott az én fogalmazásomban, és sosem voltak problémák a nyelvtanommal.

Rengeteget nevettünk. Három éves korom környékén sokszor játszottam azt, mikor aerobicozott, hogy az ő teste az akadálypálya, nekem pedig keresztül kell jutnom rajta. Átbújnom a lába alatt, mikor terpeszállásban van, vagy átfutni a karjai között, mikor malomkörzést csinál.

Volt egy kis kékeslilás gumicsizmám, és szerintem több overálom is, de abból is csak kékre emlékszem. Mikor esős időszakban sétáltunk az utcán, folyton megkérdeztem, hogy beleléphetek-e a pocsolyába. Imádtam pocsolyába lépni, és harapós kutyák szájába nyúlni a kerítésen keresztül.

Szerintem én tudtam a legtöbb mondókát az oviban, és esténként mindig mesélt lefekvés előtt, hol fejből, hol könyvből. Megbeszéltük, hogy negyvenkilenc éves koromig minden este mellém bújik majd. Számtalan éjszakát virrasztott át velem, amikor betegeskedtem. Már akkor is tudtam, hogy ő a világ legjobb anyukája.

Persze mikor suliba mentem, jött a fekete leves. Ha rosszcsont voltam fakanállal kaptam ki, de akkor is, ha négyesnél rosszabb jegyet hoztam. De a legnagyobb büntetést mégis inkább az jelentette, hogy olyankor olyan közömbösen nézett rám, vagy még rosszabb volt, ha már annyira kiborítottam, hogy eleredtek a könnyei is.

Ezért egy idő után borzasztó éretten úgy döntöttem, hogy nem mondom el neki a négyesnél rosszabb jegyeimet. Nem a saját, hanem az ő érdekében. Persze tanulhattam volna jobban is, de lássuk be ez egy sokkal egyszerűbb megoldásnak bizonyult. Ilyenkor csak félévkor és évvégén érte hidegzuhany, de legalább évközben boldog volt. És még ekkor is tisztában voltam vele, hogy ő a világ legjobb anyukája.

De mostanában egyre többször veszem észre, hogy anyu talán nem is olyan erős. Egyik reggel a zongorán megláttam egy papírt, amire legalább százszor leírta, hogy „Viki egészséges”. Már a szemem előtt lebegett a kép, ahogy éjszakánként beoson a szobámba, megméri a pulzusom, majd ősi boszorkány szimbólumokat rajzol krétával a szőnyegem alá. Persze nem hagytam szó nélkül, még most is az a véleményem, hogy anyu fanatikussá vált az egészségemet illetően. Amikor pedig elmondtam, a fürdőszobába menekült sírni.

Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, mert nem olyan nagy a baj, mint ahogyan azt ő gondolja. Én annyira boldogan élek. Szerelmes vagyok, a karrieremmel sem lesz gond, és fizikailag is jól érzem magam. Ezt pedig mind az ő gondoskodásának köszönhetem.

Mindezek ellenére, egyik jelenlévő édesanyát sem szeretném megbántani, de még most is tudom, hogy ő a világ legjobb anyukája. Bár jó lenne, ha soha többé nem kéne könnyeket látnom azokban a gyönyörű meleg barna szemekben, de ha ő már nem tud a hősöm lenni az sem baj, majd leszek én az övé.

Mert én nagyon szeretem anyut.

Az a baj, hogy annyira megszoktam, hogy minden percben érezhetem a szívverését, hogy ha pár óráig nincs mellettem, az enyém már elfelejti, hogy hogyan kell.

Bizony mondom nektek, mocskosabb világot élünk, mint a kommunizmus idején. Ezt nem csak az utcákon elhajigált szemét szintre értem, hanem a társadalom patkánymutatósági indexére.

Egyrészt itt van ez a napiszar.com. Nem tagadom, én is nézegetem. Sőt, jókat röhögök is rajtuk. Nem magukkal a szerkesztőkkel van problémám, hanem azokkal, akik eljutnak odáig, hogy beküldjék a képeket/videókat exükről, vagy ismerősükről, vagy vegyük a kommentelőket.

Az egy dolog, hogy megnézik, mindenki megnézi, ilyen az emberi természet. De ahhoz már igazán elvetemültnek kell lennünk, hogy még hozzá is szóljunk. Röhejes, hogy valakinek az a nap fénypontja, ha leírhatja, mennyire ratyinak és undorítónak tartja a másik embert. Mert az oldal alkotói nyílván a pénzért csinálják, de ezek az emberek miért? Puszta rosszindulatból. Nincs belőle semmi hasznuk.

Vagy itt van az én személyes történetem, egy másik embernek az volt a nap fénypontja, hogy beküldhette a főnökömnek, mennyire rossz kislány vagyok, hogy én ilyeneket merészelek gondolni.

Durva, hogy jelenleg nem az a párt van hatalmon, amely erre kényszeríthetne minket, mégis szabályos besúgóhálózatot vélhetünk felfedezni, amit kapaszkodjunk meg, maga a társadalom működtet.

Azt már említenem sem kell, hogy érdemes jól átgondolni, mit rakunk ki a facebook, az iwiw, esetleg myvip profiloldalunkra.

Csodálkozunk, hogy sok manapság az antiszoc?

Tulajdonképpen ki is akadhatnék, de akár hízelgő is lehet, ami történt. A lényeg, hogy amint láthatjátok, az egyik postom már nem publikus. Hogy miért? Panaszkodott az egyik olvasó, aki egyben olvasója annak a női magazinnak is, ahol épp gyakorlatoskodok. Nyílván nem nekem panaszkodott.

Igazából nem kellett volna az egészet törölnöm, de így jobban átgondolván, nem is igazán illik a képbe a bejegyzés, így hát ment a levesbe. Bár úgy gondolom, hogy jogom van a véleményemhez, az érzelmeimhez, és a gondolataimhoz, valamint, hogy Magyarországon szólásszabadság van, üsse kő, több is veszett Mohácsnál.

Ha pedig nem értenék egyet azzal, hogy az említett pár sor abszolút nem tükrözi a szóban forgó online magazin arculatát, akkor jogosan mondhatnák rám, hogy „hülye gyerek fejed kerek”. Tehát, hogy adjak az illemre, és úgy egyébként is,- bár az elején ott volt, hogy durva leszek - elnézést kérek azoktól, akiket ennyire felkavart az írásom.

Nos egyesekkel ellentétben én nem csak szájcincérkedek, újságírói gyakornokként publikációra is kerülnek cikkeim: Itt !

Igaz, nem egy Népszava online, vagy egy Magyar nemzet, de amúgy is rühellem a politikát, és minek tagadjam, nem is értek hozzá. Jobban fekszenek a könnyedebb témák. Itt legalább ott van a nevem a végén.

A Mcdonald's-ban is megmondták, hogy ami finom, az egészséges.

Update: Egy ilyen álom említést sem érdemel, Muki az egyetlen és kész pasz, a tudatalattim meg rohadtul bekaphatja, amiért ilyen baromságokat kreál.

Most lehet, hogy életem legfelelőtlenebb tettét követem el azzal, hogy ezt megírom, de nagyon kikívánkozik már belőlem. A skinheadekről szól majd a posztom, tudjátok a kopasz fehérfűzős bakancsos emberkékről. Bár Magyarországon már nincsenek is, vagy alig vannak igazi skinheadek. Összekeveredtek a hungaristákkal és futball huligánokkal, mára már olyanok, mint a bogarak. Nem minden skinhead hungarista, de minden hungarista skinhead. Természetesen tisztelet a kivételnek, de én most a rosszabbik fajtáról beszélek.

A problémám csupán az, hogy szinte már jobban félek tőlük, mint a nem idén barnult hasonló mentalitású embertársaiktól. Igen, hasonló mentalitású, de azoknak legalább legtöbbször csak a szájuk jár, és csak megfélemlítenek. Engem még nem ért atrocitás ugyan, de rengeteg ismerősömtől hallottam már ilyen-olyan történetek, és mindig ők húzták a rövidebbet. Az egyik volt évfolyamtársam házi őrizetben raboskodott, és közmunkára ítélték (mivel még nem volt 18), amiért a ZP előtt összevert a többi bőrfejű társával egy srácot, akiről később kiderült, hogy zsidó volt. Többek között leszakadt a fiú lépe. Másik példa: odamentek egy ismerősömhöz, hogy „adj piát”, mire a !CSAJ! nemet mondott, ők pedig egyből ütöttek. A leányzó nem volt se goth, se roma, se cigány, se diszkós, se punk. Akkor mi is volt vele a probléma? Négy kigyúrt, kopasz férfi lenyom egy nőt, valószínűleg hatalmas bátorságra volt szükségük hozzá.

Ők nem füveznek, mert „az a jamaikai niggerek szokása”. Nos, Kicsit utánanéztem a dolognak…

A skinheadek az 50-es-60-as évek két fő szubkultúrájából alakultak ki. Ez a két szubkultúra a "mod" és a "rudeboy" volt. "Rudeboy"-oknak a gengszter típusú jamaikai fiatalokat hívták. Bennük nagyon erős volt az összetartás és nem kímélték azt, aki útjukba állt. A 60-as években sok jamaicai emigrált Britanniába, így találkozott a két szubkultúra egymással. A „mod”-ok pedig reggae-t és ska-t hallgattak, de ez a sztori szempontjából már lényegtelen. Szóval jamaikai gengszter típusú fiatalok…

Álszent barmok. Ismeritek azt a mondást, hogy bort iszik, vizet prédikál?

Ennyit erről…

Talán még annyit, hogy:

Négy kopasz a téren egy cigányt ver éppen

Ránézésre látszik: bátor neonácik

Négyen egy ellen, fedhetetlen jellem

Felsőbbrendű faj, csak egy a baj:

Hogy:

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

ostoba állat

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

sötét bunkó

Dicsekszik az egyik: én például eddig

10 romát levertem, kettesével persze

A legidősebb elmúlt 9 és fél éves,

De álltam a sarat a túlerőhöz képest

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

egy ostoba állat

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

náci gyökér

Főnökük a Potyka meg az Izabella

Két nemzeti hős, a durva és a kurva

Hazafias ifjú, példaképre vágyik,

De szerintem az egyik hülyébb mint a másik és

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

ostoba állat

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

Fasiszta seggfej mi lesz veled,

hogy ha körbe vesznek az idegenek

Hol a Szent Korona, meg a nagy Turul,

Mikor partiba vágnak háturul majd te

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

ostoba állat

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

nyilas tahó

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

rasszista segglyuk

Ostoba, ostoba, jaj minden skinhead ostoba!!

Azon filózok épp, hogy vajon van-e értelme az életnek káros szenvedélyek nélkül. Nem feltétlenül az italra, vagy a narkóra gondolok, bár gondolhatnék éppenséggel arra is. De vegyük példának az ínyencségeket, azért azt, mert nekem tulajdonképpen az a káros szenvedélyem, eszek, ha szomorú vagyok, eszek, ha ideges vagyok, eszek, ha boldog vagyok… Nem feltétlenül kell éhesnek lennem egy chipshez… Egyszerűen csak annyira jó valami finomat enni.

Tegyük fel, elhagynám a nasikat, és egészséges életmódra váltok. Lenne értelme?  Ha többet fogyasztanék két salátalevélnél, egyből rohanhatnék a fitneszterembe, nehogy visszajöjjön 2 kg.

Annyi rossz dolog van az életben, nem siránkozni akarok, ez az élet velejárója, de akkor miért ne lehetne egy kis jó is? Ha valaki szeret esténkét meginni egy-két pohár vörösbort, az miért ne tegye meg? Vagy ha csórikámnak baromi jólesne egy dzsoja, akkor miért ne tekerjen egyet?

Szerintem az emberiségnek szüksége van valamire az életében, amiért tényleg egyedül ő a felelős, és csak rajta múlik. Ilyen az egészségünk, és a káros szenvedélyek…

Nos egy kedves kommentelő tanácsára megnéztem, hogy honnan érkeztek ti ide hozzám, kedves kis blogom szívmelengető hyperterébe melegedni, hisz jön a tél... A blog.hu nem meglepő. Még a google.com sem hatott meg. De mit keresek én a fidesz figyelőn? És az alaszolgája blogon? Dalszöveglap.hu.... Remélem hamarosan tényleg kikerülök oda az Edge Of Heaven(mert ez a bandánk neve, és mellesleg szintist keresünk) slágerével. Azért figyeltétek a kis beficcent reklámot? Na mindegy, addig jó, amíg a goldengate-ről nem lépnek fel... :)

Szerintem életében legalább egyszer már mindenkinek volt olyan érzése, hogy „ez mintha már megtörtént volna velem.” Nos, utána olvastam egy kicsit, az eredmény a várható módon alakult, a tudósok tudományos oldalról közelítik meg a dolgot, akik vallásosok azok isteni beavatkozásnak vélik, akik teherautó vezetők, azok meg az üzemanyag árának növekedését gyanúsítják.  

A baromi okos bácsik/nénik egészen sokáig úgy gondolták, hogy néha az egyik szemből néhány ezredmásodperccel előbb érkezik a látott kép az agyba, mint a másikból, és ez okozza a jelenséget. A leedsi egyetem emlékezetkutató csoportja hipnózissal sikeresen elő is idézte. Na most ezzel kapcsolatban a fülem botját sem kellet mozdítanom a cáfolat érdekében, hisz még ugyanez a csoport állítja, hogy egy vakembernek szintén deja-vuja volt, illatok,tapintás és hangok segítségével.

Tehát akkor térjünk át a vallásra, van, aki szerint a reinkarnáció miatt történik mindez. Ez baromság. Mármint, nem a reinkarnációval van problémám, de tegyük fel, földművelő parasztként a 17. században ugyanúgy áramszünet volt 10 másodperc múlva a tv bekapcsolása után? Szóval, nem hiszem el, hogy ugyanazok a párbeszédek és mozzanatok megtörténhetnek különböző életekben. 

Nos az üzemanyag árával kapcsolatos teóriát még nem sikerült megcáfolnom, de nekem az a véleményem, hogy sokkal inkább okozhatják az álmaink. Valószínűleg megálmodunk néhány elkövetkezendő eseményt az életünkből, és amikor azok valóban megtörténnek, akkor puff, beüt a „wáwánaneeeeztminthamármondtamvolnaaaa” !

Az agyunknak csak néhány százalékát használjuk tudatosan, lehet, hogy álmunkban esetenként akaratlanul is ügyesebben bánunk vele. Ha pedig így van, az hatalmas lehetőséget rejt a jövőre való tekintettel.

Amint látjátok, minden postom végén megjelent a facebookról jól ismert like gombocska. Nos azt azért raktam ki, hogy használjátok. Tehát mégegyszer mondom, használjátok!

És amúgy hogy a francba került ide ennyi ember egyik napról a másikra? Nem mintha, nem örülnék neki, sőt, ellenkezőleg, imádom, hogy végre van aki olvas, de valaki felvilágosítana róla, hogyan került ide?:)

Köszi, pacsi !

Mi a franc történt a freemaillel?

Egy vagy két hétig meg se tudtam nyitni. Most nagy nehezen sikerült, semmi kiírás, hogy „jajj bocs, hogy nem voltunk elérhetőek”, se bú, se bá.

Most nem azért, de ha külföldön lépnének meg egy ilyet… Amerikában már biztosan beperelték volna őket párszázan, és dollármilliókat követelnének kártérítés gyanánt. Mert tegyük fel, ha egy cég ezen portálon keresztül bonyolította volna hivatalos levelezéseit, akkor most jó nagyot szívtak volna.

Nyílván ma már mindenki gmailt használ a fontosabb ügyekhez, hisz tudjuk, hogy a freemail megbízhatatlan.

Ettől függetlenül, ez jó nagy pofátlanság volt…

Ma moziban voltam. A fűrészt néztem 3D-ben. Kiszakadó testrészek, belek, agymaradványok és szabadon csordogáló vér… Ebből képzeljetek el legalább kétszobányit. Durcás, nem kicsit, nagyon. Főleg 3D-ben. Brutkó. De tudjátok mi az igazán perverz? Hogy mi eközben két pofára tömtük a chipset…:D

Tetszett…

Lesz folytatás…

Mármint a filmnek...