Azt álmodtam, hogy eljegyzett. Ebben persze nincs semmi különleges, az ember lánya gyakran álmodik ilyesmiket, főleg ha szerelmes.
Mióta szedem a pajzsmirigy gyógyszert, és újra rendeződtek női hormonjaim, már én is egyre csajosabb vagyok, szóval most már nálam is természetesnek mondható. Na de nem is az benne a különleges, hogy eljegyzett… Hanem, hogy eljegyzett, EGY KULCSTARTÓVAL!
De voltam már lila medúza is nem olyan rég, aki csipkedte a tengerbe merészkedő gyerekeket, Az is mókás volt.
Szerelem bolondulásig… Másként ez nem is lehetséges. Egyszer csak találkozol vele, és minden a feje tetejére áll. Már nem érdekel, ha nem a stílusodat képviseli, nem érdekel, ha nem csak feketét hord. Még főzni is hajlandó vagy neki, és már koncertekre sincs kedved elrángatni, mert közterületen nem erőszakolhatod meg akkor, amikor épp kedved szottyan rá. Ha nyaralni mész, alig várod, hogy végre véget érjen, és újból a karjaiba omolhass. Ha vehetnél magadnak egy új ruhát, inkább őt leped meg valamivel. Mindenről ő jut az eszedbe, folyton csak ő rá tudsz gondolni. Ha nincs veled, belesajdul a szíved, mert úgy érzed már nem is vagy önmagad nélküle. Ha épp hozzád tart összeszorul a gyomrod az aggodalomtól, nehogy baj érje. Ha pedig veled van, egyszerre a mennyország és pokol. Majd kibújsz a bőrödből, hogy hozzá érhetsz, hogy hozzád ér, alig várod az újabb csókokat, de mikor épp összebújva álomba szenderülnétek, neked eszedbe jut egy szörnyű gondolat: már nem tudsz nélküle élni. Mi lesz, ha nem tart örökké? És már potyognak is könnyeid, ő pedig magához szorít, és édes szavakat súg a füledbe: hogy sosem hagyna el, hogy egyre jobban szeret. És neked már fel is száradtak a könnyeid. A következő pillanatban csiklandozni kezd és megint önfeledt kacagásba kezdtek. Mi ez, ha nem az őrület első jele?
Apukám és anyukám között 21 év van. Mondjuk, ha látnátok aput, akkor nem mondanátok meg róla, hogy 67 éves, de ez akkor is brutális. Nem tudom eldönteni, hogy anyukám érettebb - illetve volt érettebb- a koránál, vagy apukám volt sokkalta bohémabb. Talán fele-fele arányban, mindenesetre, ha belegondolunk, hogy apu 88 lesz (remélem megéli), mikor anyu 67… No comment.
Amikor egy húszon x éves nő/férfi összejön egy negyven x éves férfival/nővel, akkor még úgy el tudom képzelni, hogy talált benne valami sármosat, vonzót (bár nekem nem menne), De amikor egy 27 éves összejön egy 92 évessel, az már perverz. Persze, nem csak a külsőségek számítanak, de azért nagy százalékban dominál az is. Nekem senki ne akarja bebeszélni, hogy képes szeretkezni egy olyan emberrel, aki egyenesen taszító. Az illető vagy nagyon perverz, vagy apakomplexusban szenved. Van egy ismerősöm, aki velem egy idős, egy évvel idősebb nálam (20), és szinte csak 30 körüli férfiakkal ismerkedik, sőt volt már házas férfival is kapcsolata… Ezt sem tartom egészségesnek. Basszus, akik (mint pl. anyu) összeházasodnak egy náluk 20 évvel idősebb férfival, azok nem gondolnak a jövőre? Hogy amikor ők épp a nyugdíjas éveik hajnalán lesznek, akkor a párjuk már fél lábbal a sírban? És mi lesz a születendő gyermekükkel? Soha semmit sem csinálhat majd, mert az apukája egy századdal le van maradva? Ő veszti el majd elsőként az édesapját a kortársai közül.
Szóval a nagy korkülönbségnek elég negatív hatásai lehetnek.
A TV-ben már megint egy nyálas amcsi film ment, én pedig voltam olyan elővigyázatlan, hogy megnézzem a főszereplők szerelmes cuppogását a saját főhősöm nélkül. Rossz érzés vette úrrá magát rajtam.
Én is csókolni akarom, hozzá akarok bújni, vele akarok lenni. Potyogni kezdtek a könnyeim. A telefonért nyúltam és remegő hangomat leplezni próbálva ecseteltem neki, mennyire hiányzik nekem, találkozzunk másnap. Én is hiányzom neki, de ő holnap délután is motort szerel… Akkor találkozzunk délelőtt, tényleg nagyon rossz nélküle. Nem akar korán kelni, végre egyszer ki szeretné aludni magát, pénteken találkozunk… De ő pénteken dolgozik. Éjjeles, napközben átjön… De én pénteken reggel nyolckor kezdek a Napiász online-nál, és négyig tart a próbanapom. Óh…
Ilyenkor persze felmerül bennem a kérdés, hogy ő is annyira csókolni akar, hozzám akar bújni, velem akar lenni, mint én vele? Tudom, hogy igen, mert mostanában valószínűleg rájött, hogy én nem csak érezni, hallani is akarom, hogy mennyire szeret, ezért manapság többet hangoztatja.
De akkor neki mégis miért egyszerűbb nélkülem töltenie akár egyetlen napot is? Tisztelem, csodálom és… Szeretem. Őrülten szeretem, és érzem, ez már örökre így marad.
...Avagy pózolj alvás közben
Rengeteg ilyen erőltetett elemzést olvastam már arról, hogy miről árulkodnak az alvás közben felvett pozitúráink. Mint említettem, számomra ezek elég erőltetettek, és szerintem nem kell pszichológusi diploma ahhoz, hogy megállapítsuk egy-egy pózról a frankót.
Vegyük például a magzat pózt. Teljesen egyértelmű, hogy aki ennyire kucorog, annak nem elég hosszú az ágya és másképp lelógna a lába, vagy még meg sem született és tényleg egy magzatról van szó.
Aztán ott van még az, amikor takarót, plüssmacit, kispárnát és minden egyebet magunk alá gyűrve vagy ölelve az oldalunkon illetve hasunkon hunyunk. Aki így piheni ki a nap fáradalmait, az egyértelműen győztes és birtokló típus (gondolom, nem kell magyaráznom miért). Mellesleg én is így szoktam szundikálni párom nagy örömére, mert reggelre minden alváshoz szükséges kellék nálam van (jó persze ez fordított esetben is rengetegszer előfordult már, úgyhogy mennek a harcok nálunk is éjjelente).
Aki meg csak úgy egyszerűen bedől az ágyba és hason vagy háton álomba merül az szimplán heverésző, lusta típus, vagy nagyon fáradt.
Vannak páros pózok is, ezeket sem hagyom ki. Ódákat zengenek arról, hogyha egymást ölelve alszunk el, akkor mennyire borzasztóan szerelmesek vagyunk, ha pedig nem érünk hozzá kedvesünkhöz alvás közben, akkor biztosan elhidegültünk egymástól. Ekkora böszmeséget nem látott a világ. Ha egyszer úgy kényelmes. Mukival mi sem alszunk mindig összenőve, mert nem mindig kényelmes. Ettől függetlenül élünk - halunk egymásért, sőt, 15.-én (holnap) 6 hónaposak leszünk.
Szóval nézzük az első ilyet, azt, amikor ölelkezve alszunk el. A magyarázat rendkívül egyszerű: A sexben kellemesen elfáradt szerelmesek az utójáték folyamán álomba szenderültek, és úgy maradtak.
Amikor egymás mellet, valamilyen módon egymáshoz érve alszunk, de nem ölelkezve, csak úgy összebújva, akkor vagy hideg van és se meleg takaró se fűtés, ezért nagyon fázunk, vagy kicsi az ágy.
Ha reggel arra ébredünk, hogy nem tudunk kimenni pisilni, mert a párunk rajtunk fekszik, akkor egyértelmű, hogy néhány kellemetlen pillanatnak nézünk hamarosan elébe, valamint, hogy az életünk szerelmének már megint „OLYAN” álma volt (és pisi után már indulhat is a hancúr).
Hirtelen ennyi jutott eszembe, de szerintem a fontosabbakat megemlítettem.Nos, már csak annyit fűznék hozzá, hogy jó éjt és szép álmokat kívánok minden kedves olvasómnak.
A lányon fekete csipke és bársony volt, hófehér bőre vakított az éjszakában. Ében haja hosszan omlott vállára, s a lágy szellő bele-bele kapott. Az utca rideg és kihalt volt, csak egy-két spicces fiatal tántorgott keresztül-kasul az útszakaszon…
A srácon első látásra nem volt semmi említésre méltó. Pólót és farmert viselt, a haja rövid és bozontos, de ha a szemébe néztél és elmosolyodott, valamiért mégsem bírtad kiverni a fejedből…
A lány dús keblén ezüst medált viselt, ami egy tündért ábrázolt. Vastag sminkje bájos orcát fedett, ajkai vöröslöttek, szemei izzottak…
A srác balra kanyarodott, és majdnem beleütközött egy részeg, céltalanul botladozó alakba, aki kótyagosan mormogott valamit az orra alatt, de nem volt elég érthető ahhoz, hogy a srác érdemi válaszra méltassa, így folytatta útját a sötétben, s a csillagokat kémlelte az égen. „Azt Esthajnal csillag különösen fényes ma”- gondolta magában és azt kívánta, bár szembe jönne vele a szerelem, azonnal a karjába zárná…
Normális esetben a két fiatal egymásra sem nézett volna, teljesen más stílust képviseltek, a srác nem preferálta az „olyanokat”, a lányt pedig nem érdekelték az átlagos dolgok és emberek.
A lány lehajtott fejjel menetelt tovább, fülében hangosan dübörgött a zene, a srác az eget bámulta, a következő pillanatban pedig mindkettő a fejéhez kapott, ugyanis erőteljesen egymásnak ütköztek…
A srác szentségelni kezdett és mindennek elhordta a lányt, akit keményfából faragtak és úgy érezte ezt már nem nyeli le, hatalmas pofon csattant a srác arcán. A srác erre még jobban bedühödött. „Sátánista ribanc, hogy mersz hozzám érni fattyú!”- azzal ellökte magától a lányt, aki megbotlott magastalpú cipőjében, s hanyatt esett a betonon. Koponyájából ömleni kezdett a vér, eszméletét vesztette…
Pár óra múltán a kórház intenzív osztályán, egy hosszú sípoló hang után egy újabb ágy szabadult fel, a lány meghalt...
A srác, azóta nem kémleli a csillagokat, és nem kíván naív ostobaságokat. Tudja, hogy mind hiába volna. Még legalább 10 év míg szabadul a börtönből…
Végre megvettük szobám legújabb lakóját, mely gerincem és álmaim védelmét hivatott óvni, valamint egyébb huncut kis játékok színhelyéül szolgál majd, no persze szigorúan csak Mukival. Ha ebből még nem jöttetek volna rá, végre megtaláltam a lehető legideálisabb ágyat, és szerencsére aput is sikerült meggyőzni, bár állítólag neki nem tetszik, a rácsok miatt. Mellesleg nekem pont azok miatt tetszik, de ez most mindegy is.
Hmm... Már előre látom mennyi bujaságnak, kéjnek, szerelemnek, édes álomnak, s hajnalba nyúló pletykálásoknak lesz terepe a (szószerint) drágaságom.
Képek :
Kinyitva
Csukva
Regeltem a street fashion-re és töltöttem fel képeket... Tudom, tudom, nem vagyok egy modell alkat, teljesen tisztában vagyok magammal, de nem is feltétlenül modellként szeretnék érvényesülni, és ha tán mégis, szerintem az arcom egész bájos, úgyhogy hátha összejön... Veszteni nem veszthetek semmit. Max napiszar celeb leszek... :D
itt a cím/ek:
http://streetfashionbudapest.hu/browse/image/32Azt hiszem a harmadik randikon szerettem végzetesen belé. A második randin már rajongtam érte, az elsőn pedig jófejnek tartottam. Ennek holnap lesz 5 hónapja. Még mindig minden nappal egyre jobban szeretem. Erős kifejezés és tán túlzásnak tűnhet, de bizonyos értelemben Ő az életem értelme. Ha létezik az örökké, akkor vele akarom megélni.
Szerelem ez, mi a mennyekbe emel!
<3 Muki <3
Letört a körmöm, erre begurultam és az összeset levágtam picire... De már megbántam. :(
Avagy vallási útvesztők
Mint azt régebbi bejegyzéseimben már említettem (1,2), szerintem minden vallás csak az emberi elme szüleménye, kitaláció csupán, de most tételezzük fel, hogy mégis hiszek valamiben vagy valakiben, az úgy nevezett teremtőben.
Szóval tegyük fel, hívővé szeretnék válni. De mégis mi alapján döntsem el, hogy miben higgyek? Egyáltalán egyistenhívő legyek? Ki dönti el melyik isten az igazi? Jelenleg x millió vallás van a világon a sátánizmustól a buddhizmusig, mindegyik követője egytől-egyig állítja, hogy az ő istene az igazi, tehát mindenki kedvére válogathat, majd megállapodhat a számára legszimpatikusabb mellett.
De mi van, ha nem abban az istenben vagy istenekben hiszünk, amelyek valóban léteznek? Egyáltalán számít, hogy Istennek, Jahvenak vagy Sanyikának hívják?
Szerintem valójában csak az számít, hogy monoteista leszek, vagy többistenhívő. Talán még az sem, a sátánizmus kivételével ugyanis, a legtöbb vallás ugyanazt hirdeti, csak az egyik egy kicsit lazább embereknek szól, a másik inkább a konzervatívabb réteget célozza.
A lényeg mindnél ugyanaz: Légy jó ember, éld helyesen az életed! A többi csak körítés. Akkor mégis mi ez nagy vallási felhajtás emberek?! Mit számít, hogy miben hiszek, vagy, hogy hiszek-e egyáltalán valamiben?
Legyetek jók ha tudtok, a többi nem számít!
Mostanában elég szokatlan dolgokon jár az agyam. Legalábbis mások szerint szokatlan, tőlem teljesen elfogadott témák, mint pl. a halál.
Egészen konkrétan arra gondolok, hogy ha netán feldobnám a pacskert, akkor a távolabbi barátaim/ismerőseim, honnan a bánatból fognak róla értesülni? Anyukámtól nem várhatom el, hogy fogja a mobilom és mindenkit felhívjon. Nem hiszem, hogy lenne hozzá elég lelki ereje. Bár Melinda biztos keresne egy idő után, és így a legbelsőbb körben elterjedne a híre a dolognak, de...
Szóval ha meghalnék, azért jólesne ha páran karikásra sírnák a szemüket. Önzőség, de akkoris. :P Jah és a temetésen majd Manson szóljon, és a halotti toron pizza és bolognai spagetti legyen a menü.
A másik téma amin mostanában filóztam, hogy mennyire veszélyes dolog publikálni valamit. Egyrészt sokszor a legféltettebb titkaidat és legmélyebb gondolataidat osztod meg a nagyérdeművel. Még akár itt a blogon is. Másrészt pedig, mi van ha valaki ellopja? Azt szokták mondani, hogy sok mindent elvehetnek tőlünk, de a gondolatainkat nem lophatják el. De ilyen formában még is. Megírom, publikálom, valakinek megtetszik és kiegészítve valamivel, szintén publikálja... Mások pedig azt hiszik majd, hogy azok az ő önálló gondolatai.
Ez elég rémisztő...
Ember tervez, Isten végez. Bár erre idén is igyekeztek rácáfolni a vörösök, aztán persze szokásukhoz híven a Fideszre kenték volna a hibát, de ahogy mondani szokták, a hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát. Ha már a kutyáknál tartunk, amelyik kutya ugat, az nem harap, az MDF idén már ugatott eleget, köszönjük szépen, többet nem kérünk belőle. Az MDF és az SzDsz 4 évig nem harap, ha csak nem harapnak fűbe. Valljuk meg őszintén, az MSZP sok rossz fát tett a tűzre, több hektárnyi erdőt. Úgy is mondhatnánk, hogy jó nagy disznók, de sok lúd disznót győz, és a Fidesztől jó sokan ülnek majd a parlamentben, hisz kétharmados többségben lesznek. Csak aztán nehogy a jóbol is megártson a sok. Zárom soraim, a konklúzió elmarad, mint a borravaló, mindenki vonja le maga a szükséges következtetéseket! 2010-ben nyert a magyar narancs, kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.
Stilisztika házi "a választásokról humoros formában írni, közmondások és szólások használatával" .
Annyi dologról írhatnék, még sem jut eszembe egy sem. Furcsa, hogy az ember legnagyobb kínjai közepette milyen könnyedén alkot és milyen sokat, de amikor minden rendben megy, akkor csak egy értelmes sort is percekig tart kiötölni. Talán ezért kattant az összes művész… Legalábbis a legtöbb.
Ciki, vagy nem, amikor zűrjeim vannak, én is nagyon tudom ám sajnálni magam. Sőt, így visszagondolva depisebb korszakaimra… Állítom, hogy mesterien agonizálok! Olyankor rengeteget rajzolok, és csak úgy ontom magamból a rímeket.
Szóval, most az a bajom, hogy legszívesebben csak áradoznék oldalakon át a szerelem szépségeiről, de semmi értékes vagy érdemleges dolgot nem tudnék írni. Mint amikor a legjobb barátunk/barátnőnk megkérdezi mizujs. Ha épp van valami, ami a szívünket nyomja, akkor órákon át ecseteljük, de ha minden oké, akkor a válasz csupán két szó: „semmi különös”. Bár ha nagyon igyekszem, akkor épp ezzel is hergelhetem magam, hogy milyen tehetségtelen vagyok én boldogan, meg sem érdemlem a boldogságot, ó jajj… De ez baromság lenne. A nap süt, a pasim szeret, anyukám jól főz, az élet szép, én pedig virulok!
Apropó, immáron negyed éve nyúzom szegény, szerencsétlen férfi felem. :) Úgy sem olvassa a blogom, de azért leírom, hogy luwolom, mert az olyan cuki(ne rémüldözzetek, csupán ironizálok) .
De ő nem!
Ha az életben nincs már több móka
Elhatároztam, hogy írok egy listát, afféle „bakancslistát”(= amiket még halálom előtt ki akarok próbálni). Nehogy már unalmas csajként dobjam be a kulcsot. De aztán rájöttem, hogyha most csapódna egy meteor a házunkba, már akkor is elég izgalmas mozi lenne, ha leperegne előttem életem filmje, az utolsó pillanataimban. Sőt, most, ahogy töröm a fejem… fogalmam sincs, mit írnék a listámra.
Pár perverz dolog persze egyből beugrik – nem is én lennék, ha nem így lenne –, de úgy ezen kívül, úgy mond „normális” kipróbálandó őrültségek közül, egy sem. Ez rögtön két szempontból is nyugtalanító:
1. Ezek szerint egy perverz szuka vagyok – igen, az – de ennyire?!
2. Ha már nincs semmi, amit még kipróbálnék, akkor miért éljek?
Ha feltétlenül ragaszkodok a szokásos optimizmusomhoz, akkor a második pont akár pozitív is lehet. Jelentheti azt is, hogy teljes, boldog életet élek. Jelenleg így érzem, ez nálam persze percenként változik… Na mindegy, azért ez elgondolkoztató. Jó… persze, vannak ilyen alap dolgok, amiket még nem próbáltam, mint például a hullámvasút. De azt nem is akarom!
Amit akartam az megvolt. Hmm… Maradnak a perverz dolgok… :)
Ez van srácok!
Szavak nélkül…
Felszálltunk hát a buszra, és leültünk egymás mellé. Ideges volt, én pedig érzékeny…
Nem szeretem, amikor rosszkedvű, mert olyankor előbb-utóbb én is nyugtalanná válok, pedig szinte Ő az egyetlen ember, aki mellett igazán meg tudok nyugodni és úgy érzem, senki sem bánthat. Meg amúgy is, élek-halok a csibészes mosolyáért. :)
De a tetejében most még a bűntudat is gyötört, mert késésben volt, erről pedig részben én is tehettem.
Mit tesz ilyenkor a nő? Hízeleg és próbál mosolyt csalni párja zordon arcára. De nem vált be, türelmetlenül és egyértelműen rövidre zárta a dolgot. Nekem pedig nagyon rosszul esett. Elfordultam hát, kibámultam az ablakon és erősen küzdöttem, hogy a szemembe szaladó könnyek utat ne törjenek maguknak, mert ha megindul az áradat, akkor azt bizony nem fogja vissza semmi.
Az utóbbi időben egyébként rendkívül érzékennyé váltam. Fogalmam sincs miért, de együttlét után legalább hármas fokú hiszti riadót fújhatnánk (ötös skálán), az utóbbi egy hónapban kétszer is sírtam egy gagyi happyendes amcsi filmen, és a múltkor rámosolyogtam egy 3 év körüli kislányra a metrón. Riasztó, de remélem, csak a hormonok miatt van, amit a pajzsmirigy alulműködésem miatt szedek.
Szóval bámultam ki az ablakon és megfordult a fejemben, hogy most akkor nem is szeret, és csak annyira szeretem, hogy nem veszem észre az egyértelműt? Aztán eszembe jutott, amit mondott: „azt, hogy szeretlek, nem mondani kell, hanem kimutatni és tenni”. Csak ekkor vettem észre az apró jeleket… Hogy épp abban a pillanatban is védelmezően átölel, s ezzel is jelzi, hogy hozzá tartozom, hogy összeér a combunk, hogy a másik kezével cirógatja a kezem, amit én épp a combján pihentetek, nem ízléstelenül feltűnő módon, de azért egyértelművé téve hogy Ő már az enyém…
Mondanom sem kell, a könnyeim egyből szublimáltak, és mosolyra görbült a szám. Igazán akkor értettem meg, annak a mondatnak a lényegét. Mi összetartozunk és kész. Közben pedig az Ő mérge is elszállt, és végre megvillantotta azt a bizonyos díjnyertes mosolyt. :)
Dilemma
Abba a borzalmas helyzetbe kerültem, amibe senki sem szeretne. Akartam egyet, mindennél jobban, de addig kerestem, kutattam, míg az egyből hirtelen kettő is lett. Monogám típus vagyok, nekem egy is elég, de ami az egyikben meg van, az hiányzik a másikból, és fordítva. Már napok óta vergődök döntésképtelenül kettőjük között. Nem tudom, melyiket válasszam. A szívemre vagy az eszemre hallgassak? Arra jutottam, hozzátok fordulok, döntsetek helyettem Ti…
Szóval jön a születésnapom és szeretnék egy új mobilt. Fontos szempont a beépített kamera minősége, és a villanó fény, mert a telefonommal készül a képeim 90%-a. Két jelöltem van, az egyik a Motorola A1600-as.
Mint látjátok álomszép. Érintő képernyő, 3,2 megapixel, vaku, és nem árulják a Vodafone-nál, a T-mobile-nál, sem a Pannonnál, tehát elég egyedi darab. Az ára 47 780Ft. Elég húzós, de amint megláttam, beleszerettem.
A másik versenyző szintén Motorola, a VE66 típusú készülék.
Ez is csinos kis darab, 5 megapixel, vaku, és mellette szól a wifi is. Az ára 34 990Ft a Vodánál.
Ez annyira tipikus, nem? Az egyik szép, de kicsit butus, a másik okos, de nem egy adonisz. Az ész a ve66-ot diktálná, de a szív az A1600 mellett teszi le a voksát. Nem utolsó sorban pedig, a szép (ahogy az lenni szokott) elég anyagias… De ha egyszer olyan nagyon gyönyörű, és a kamerára sem lehet panasz, 3,2 megapixel már simán vállalható…
Tehát most rajtatok a sor, a döntés a Ti kezetekben van. Szavazzatok!
Véresen szórakoztató
Anita Blake - vámpírvadász
Véresen szórakoztató… Mikor felolvasom, kicsit elborzadok rajta. Véres, és engem ettől függetlenül szórakoztat? Sőt, nem is csak engem. Sok ezer másik embert is rajtam kívül. Nagy kő esik le a szívemről, mert akkor talán mégsem bennem van a hiba, legalábbis nem csak bennem, és ez épp oly megnyugtató. A vér és a szenvedés szavak hallatán, az emberek általában kíváncsiskodni kezdenek, főleg ha nem az ő vérük folyik, és nem ők szenvednek. Hiszen gondoljunk csak bele, miért is alakul ki a legtöbb dugó? Két önjelölt Schumacher nem fér a bőrébe, összekoccannak az úton, az arra járó autósok pedig egyszerűen nem bírnak elhajtani mellettük, mindenki lelassít egy kicsit, hátha lát egy-két szörnyű részletet, vagy elcsíp egy jelenetet a felháborodott „versenyzők” vitájából.
Végül is már Julius Caesar is megmondta: Kenyeret és Cirkuszt a népnek! Csak hát az akkori cirkuszt még a rengeteg vér és a halálig tartó küzdelmek jelentették. Azóta némiképp civilizáltabb formát öltött a szórakozás. A cirkusz mozivá, vagy egy jó könyvé avanzsált, a kenyér pedig egy zacskó popcornként, vagy chipsként van jelen a világunkban. Ennek igazából csak az oroszlánok itták meg a levét. Azóta kevesebb emberhús szerepel az étlapon.
Nos, ez a mű sem békésebb, mint a gladiátor küzdelme az oroszlánokkal, de minden kétséget kizáróan, legalább annyira szórakoztató. Még chips nélkül is nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, aki elmúlt már tizenhat éves.
Laurell K. Hamilton 1994-ben adta ki, az Anita Blake - vámpírvadász című könyvét. Ezt a könyvet olvastam mostanában utoljára, sőt, mi több, jelenleg is olvasom, mert egy eddig tizenöt kötetes regénysorozatról van szó, aminek épp a kilencedik részénél járok. Hamar a mű rabjává váltam, mivel a főszereplő általában már a harmadik oldalon térdig gázol a vérben. Hamiltonra nem jellemző a finomkodás, nem ró felesleges, és rémesen unalmas bevezető köröket, a sztori előrehaladtával majd mi is mindent megtudunk, Anitával egyetemben.
A főszereplő, – talán nem meglepő módon – Anita Blake, aki a kilencvenes évekbeli St. Louisban tengeti, cseppet sem szürke hétköznapjait. Anita egy 26 éves nekromanta. Ez azt jelenti, hogy minden halott lény felett hatalma van. Egyfajta mágiával, ha úgy tetszik, „varázserővel” bír. Ritka képesség, és nem összekeverendő a boszorkánysággal. Bár munkája során ő is bizonyos rituálékat alkalmaz, ugyanis főállásban halottakat kelt a Halottkeltő Rt.-nél.
Sokszor előfordul, hogy a családfőt hirtelen ragadja el a kaszás, ezért nem végrendelkezik. A tehetősebb családok például ilyenkor veszik igénybe a halottkeltők szolgáltatásait. Ügyvédek jelenlétében a halottkeltő feltámasztja a delikvenst, ő végrendelkezik, majd ismét – ezúttal remélhetőleg már örök – nyugalomra helyezik őt. A főszereplő egyébként természetfeletti biológiából diplomázott, így jól ismeri a szörnyeket. Három államban bejegyzett hivatásos vámpírhóhér, s ha ez még mindig nem lenne elég, besegít a rendőrségnek a természetfeletti bűnesetek felderítésében, mint szörnyszakértő.
Blake kisasszony igencsak szabad szájú, ironikus, tűzről pattant teremtés. Hosszú, fekete loboncát mindig kibontva hordja, hófehér bőre és barna szemei vannak. Alacsony termete sokakat félrevezet, törékeny nőnek tűnik, de valójában életveszélyes. Viszont amilyen kicsi, annyira felvágták a nyelvét. Mégis van benne valami bájos, amire a város ura, a vámpírmester Jean Claude is felfigyel.
Anita világában állampolgári jogaik, sőt, saját egyházuk is van a vámpíroknak. Cserébe persze ők sem vehetnek magukhoz erőszakkal vért, és senkit sem tehetnek akaratuk ellenére vámpírrá. Ha mégis így történne, a büntetésük automatikusan egy csinos kis karó a szívbe. Nem mintha nagy szükségük volna erőszakra ahhoz, hogy vacsorához jussanak. Rengeteg ember és egyéb lény van, aki még fizetni is hajlandó volna azért, hogy belekóstoljon egy vérszívó, ugyanis a vámpírok rendszerint egybekötik az evést az erotikával.
A St. Louis-i vérnegyed hemzseg az olyan lokáloktól, ahol vámpírok, és likantrópok (alakváltók, például: farkasember, patkányember, vérleopárd, lamia, vértigris stb.), vagy egyéb természetfeletti lények szórakoztatják az odalátogatókat. Jean Claude is épp (kezdetben) egy ilyen sztriptíz bár tulajdonosa. A bár neve találóan Bűnös vágyak, amely egyben az első kötet címe is.
A könyvben mellesleg minden megvan, ami a garantált sikerhez kell. Vér, misztika, fanyar humor és némi erotika. Bár vámpírok, zombik, démonok és vérállatok tömkelege szerepel a műben, ez a könyv mégis merőben más, mint a manapság divatba jött vámpíros tiniregények. A szerző ugyanis elég nyersen fogalmaz, nem hajlandó köntörfalazni. Néha már kegyetlenül naturalista aprólékossággal tárja elénk a gyilkossági helyszíneket, mégis túl egyszerű lenne rásütni a horror jelzőt.
Műfaját tekintve sokkal összetettebb annál. Tulajdonképpen ez egy folytatásos krimi, fantasy, és horror elemekkel átszőve… Vagy inkább a fantasy elemek dominálnak? Végül is nézőpont kérdése. Annyi bizonyos, hogy minden részben felderítenek egy bűntényt, legtöbbször egy, vagy több brutális gyilkosságot, Anita pedig különböző szerelmi szálakba gabalyodik sikeresen, amiből egyelőre még én is kíváncsian várom, hogyan fogja magát kibogozni.
A történet kellőképp akciódús és pörgős ahhoz, hogyha kezünkbe vesszük a könyvet, akkor addig le se bírjuk tenni, amíg a végére nem jártunk az ügynek. Állítólag folynak a tárgyalások a filmre vitelről. Remélem, a hollywoodiak nem szűkölködnek művérben, mert abból rengetegre lesz szükségük, ha valóban egyességre jutnának az írónővel.
Egyre több gügyögős becenév tákolmány kering a köznyelvben... :) Már a reklámokban is "Nyuszókamuszókámnak" szólítják egymást a szerelmesek. Na de elgondolkoztunk már valaha azon, hogy ha létezne pl egy Pocokmmunci, az hogy nézne ki az életben? Mert én igen...
Vegyük például az én blogom címét, a "Tündércukorborsót". Kezdjük valami jó erőszakossal->akasszuk a hóhért... Már nem is tudom anno hogy generáltam ezt a nagysikerű nicknevet, de ha létezne egy tündércukorborsó, vagy cukorborsótündér, ha értelmesebb alakba akarnám önteni(cukorborsó=zöldborsó), akkor az valószínűleg így nézne ki:
Semmi extra, tulkajdonképpen egy igazi kis vadhajtás, bimbódzó borsócska hajzattal, igéző borsószín szempárral, foszforeszkálló varázspálcával és tündibündi szárnyacskákkal. A ruhája csupán a klasszikus borsószemmintás, a cipője színe harmonizál a kiegészítőkkel.
Aztán ott van a Belga - Szerelmes vagyok című számából a "Maszatkutya":
.jpg)
Egy maszat darab, egy folt, ha kék lenne, akár tintapacának is csúfolhatnánk, eme kutya formát öltött barna satírt. A pszichológusok is megirigyelhetnék e példányt, a mára már védjegyükké vált pacavizsgálatukhoz.
Anyukám régen "Mókuskafavirágomnak" szólított. Meg még máshogyan is, de azok ehhez képest elég szimplák. :P Hát így belegondolva, már nem csodálom, hogy ilyen furcsa lettem, ha a fél gyermekkoromat mókuskafavirágként éltem le. Sőt, néha még mostanában is annak titulál, ha épp valami "übercukiságra"(<-fújci ezt nem is én mondtam:$) vetemedek. No akkor lássuk azt a Mókuskafavirágot:
Elsőre egy szimpla fának tűnik, de ha jobban megvizsgáljuk... Látjátok jobb oldalt azt a kis rügyből fakadt virágot? Nem csalás, nem ámítás, ez a fa mókustvirágzik!
És elérkeztünk az utolsó feldolgozandó gügyegagyi babucipapuci nyálnevünkhöz is. Bár a reklám, melyben hallhatjuk, úgy ahogy frappánsnak bizonyul, de a "Béjbibogyó" most akkor is megihletett, és gagyinév kompatibilisnek tituláltam:
Hát nem édes?! Egy ennivaló kis lila bogyó. Bepólyálva, stílusosan babakékbe, s a hatás kedvéért az utánozhatatlan bongyori béjbiséró. Meg kéne zabálni! *.*
Szóval, amikor legközelebb becézitek a kedvesetek, akkor gondoljátok el, milyen mókásan is festene, mondjuk béjbibogyó séróval, vagy tündércukorborsó ruciban, vagy egy kis maszatkutyával a szája szélén.
A hatás garantált. :)
Egyszer már volt hasonló cikkem itt a blogon, most itt egy újabb ebben a témában.
Már Julius Caesar is megmondta: Kenyeret és Cirkuszt a népnek!
A cirkuszban már akkor is rengeteg vér volt. Az embereket valamiért szórakoztatja, ha nem az ő vérük folyik. Az emebriség mindig is erőszakfüggő volt. Csak a cirkusz ma már mozivá, vagy egy jó könyvé avanzsált, a kenyér pedig egy zacskó popcornként, vagy chipsként van jelen világunkban. Hiába, mi is civilizálódunk, meg hát az oroszlánok is fogyóeszközök no... De a vér nagyipari mennyiségekben folyik tovább. Csak már az is mű. Minden mű lett, mint a mellek, a műanyag, vagy a májerek.
Nekem végülis mindegy, csak a színe legyen vörös.
Szeretlek
Szeretem, ahogy rám nézel…
Elmerülni barna szemed csillogó tükrében,
Ahogy rám nézel, s belőled visszanézek rám,
Belepirulok, úgy szeretlek már.
Szeretem, ahogy átkarolsz…
Mindegy hogyan, csak ölelj magadhoz!
Karjaid közt elveszni, s újra önmagamra lelni,
Már nem akarok mást, csak veled lenni.
Szeretem, ahogy szeretsz…
Szeretlek, mert vagy, mert akarsz és mersz,
Ahogy szeretsz, és ahogy szerethetlek,
Álarc nélkül, őszintén, örökre.
Csak Őt és senki mást... :)
(Annyira rossz, hogy már szinte jó, de a szöveg helyenként tartalmaz pár gyöngyszemet)
Csodálatos szerelem,
tied vagyok kedvesem
mikor megismertelek
azt hittem, már ismerlek
földöntúli érzés,
mikor meglátlak
nem tudom leírni,
amikor még nem látlak
bizony, hogy van rózsa tövis nélkül
hátralévő életem már eldőlt,
hogy rád épül
sok váratlan meglepi
csoki, virág, satöbbi
külső-belső csodás bókok
gyakran nemcsak szexnél csókok
Gü gü gü gü maszatkutya
ma moziba megyünk
holnap reggel a reggelit
az ágyban megesszük
én leveszem a kabátod
és segítek feladni
és szokok minden téren
a véleményed readni
tisztán ragyog a szemed
nem játszol te szerepet
jaj, de csinos a ruhád
hú, de jófej anyukád
ahogy fújja a szél
hajad libben nagyon szép
megleszünk remekül
dolgozom, te meg szülsz
TEBELÉD, TEBELÉD, SZERELMES VAGYOK ÉN
/X4
Hú, de szerelemes vagyok!
Nagyon szerelmes vagyok!
Tebeléd, tebeléd!
Szerelmes vagyok én!
Nagyon szép vagy te!
Gyönyörű vagy te!
Nagyon szép a szemed!
Nagyon szép a hajad!
Olyan boldog vagyok én!
Elég boldog vagyok én!
Nem tudom elmondani,
hogy mennyire szerelmes
Vagyok beléd én! Én!
Én lennék a világon
a legboldogabb ember,
Hogyha hozzám jönnél
feleségül majd egyszer!
Hú, de szerelmes vagyok!
Nagyon szerelmes vagyok!
Tebeléd, tebeléd!
Szerelmes vagyok én!
Nagyon szép vagy te!
Gyönyörű vagy te!
Nagyon szép a szemed!
Nagyon szép a hajad!
Olyan boldog vagyok én!
Elég boldog vagyok én!
TEBELÉD, TEBELÉD, SZERELMES VAGYOK ÉN
/X4
Ölelj át, most bújj közelebb
mindig ezt kívánom
Szerelmünknél nincs fontosabb
dolog a világon
Nem lehetek már másé,
csak a tiéd lehetek
Te szerethetsz engemet,
én meg csak tégedet
Ó, mióta szeretjük egymást
csak te meg é-én
Bőröd illatáról álmodtam
már nem egy regényt
Ölelj át, most bújj közelebb
mindig ezt kívánom
Szerelmünknél nincs fontosabb
dolog a világon............
TEBELÉD, TEBELÉD, SZERELMES VAGYOK ÉN
/X4.
TEBELÉD, (szkreccs) VAGYOK ÉN
/X3
És egyébként tényleg, már egy hónapja szakadatlanul szeretjük egymást.
Már Ádám és Éva óta folyik a harc a két nem között. A férfiak szerint a szebbik nem, a nők szerint pedig a férfiak a hibásak mindenért. Pedig igazából a kígyó tehet mindenről.
Mindenesetre, mi nők, kiharcoltuk az egyenjogúságot, amiből szerintem semmi jó nem sült ki. Most már persze tőlünk is elvárják, hogy dolgozzunk, de azért a háztartást is vezessük és lehetőleg három gyereket is szüljünk mellé, hogy nőjön a népesség. A férfiak igazából még mindig azt képzelik magukról, hogy ők a teremtés koronái, mi pedig a „gyengébbik” nem. De amikor ki kéne nyitni nekünk az ajtót, vagy felsegíteni a kabátunkat, akkor rögtön előhúzzák a jokert: „egyenjogúság”.
Régen legalább udvariasan bántak velünk. Tudjátok: előre engedtek, átadták a helyet, a fenekünk alá tolták a széket, kezet csókoltak, meg hasonló mókás dolgok. Ma már csak néhány szerencsés nő mondhatja el magáról, hogy talált egy olyan férfit, aki még udvarias a nőkkel (mint például az én egyetlen szerelmem is bibibe :P ) .
Jó, szerintem sem kéne visszamenni a középkorba, ne essünk túlzásokba, tisztában vagyok vele, hogy volt idő, amikor emberszámba se vettek minket, de abban is teljesen biztos vagyok, hogy manapság kezdünk átesni esni a ló túloldalára. A férfiaknak nem hagyjuk, hogy férfiak legyenek, így mi sem érezhetjük igazán nőnek magunkat mellettük. És csak így egymást közt lássuk be: akárhogy is küzdünk ellene, fizikailag igenis mi vagyunk a gyengébbik nem (normál esetben persze).
De nem értem miért küzdünk annyira ellene. Cserébe megkaptuk a képességet, hogy úgy manipuláljuk őket, ahogy nem szégyelljük. Nyílván mindenkinek a saját lelkiismerete szab gátat, és nyílván van, akinek nincs is lelkiismerete, ebből kifolyólag akadnak gátlástalan némberek, de ettől még nem minden nő romlott és lelketlen - mielőtt még vérszemet kapnának a férfiolvasók -.
Szóval vonjuk le a szükséges konklúziót!
Kicsit szájbarágósan megemlíteném a kulcsszót:
A-RANY-KÖ-ZÉP-ÚT
Jó lenne már pár férfias férfi, és nőies nő erre a fejre állt világra.
Ilyen is rég volt már, de ami késik, nem múlik!
Az elmaradhatatlan papok és prostik party ismét megrendezésre kerül a Kék Yukban. Ez ugyebár minden évben arról szól, hogy az odatévedők papnak, prostinak, stricinek, vagy apácának öltöznek, és áttáncolják az éjszakát. Itt nem néznek ki az emberek, ha a szokásosnál kihívóbban öltözöl.
A részleteket láthatjátok a flyeren:
Állítólag tavaly bement valaki ingyen. Hát igen... :D Hajrá!
