Nélküle...
A TV-ben már megint egy nyálas amcsi film ment, én pedig voltam olyan elővigyázatlan, hogy megnézzem a főszereplők szerelmes cuppogását a saját főhősöm nélkül. Rossz érzés vette úrrá magát rajtam.
Én is csókolni akarom, hozzá akarok bújni, vele akarok lenni. Potyogni kezdtek a könnyeim. A telefonért nyúltam és remegő hangomat leplezni próbálva ecseteltem neki, mennyire hiányzik nekem, találkozzunk másnap. Én is hiányzom neki, de ő holnap délután is motort szerel… Akkor találkozzunk délelőtt, tényleg nagyon rossz nélküle. Nem akar korán kelni, végre egyszer ki szeretné aludni magát, pénteken találkozunk… De ő pénteken dolgozik. Éjjeles, napközben átjön… De én pénteken reggel nyolckor kezdek a Napiász online-nál, és négyig tart a próbanapom. Óh…
Ilyenkor persze felmerül bennem a kérdés, hogy ő is annyira csókolni akar, hozzám akar bújni, velem akar lenni, mint én vele? Tudom, hogy igen, mert mostanában valószínűleg rájött, hogy én nem csak érezni, hallani is akarom, hogy mennyire szeret, ezért manapság többet hangoztatja.
De akkor neki mégis miért egyszerűbb nélkülem töltenie akár egyetlen napot is? Tisztelem, csodálom és… Szeretem. Őrülten szeretem, és érzem, ez már örökre így marad.