Már nagyon rég nem voltam ilyen boldog senkivel, mint Vele... Ahogy magához húz és átölel, ahogy az arcomat simogatja, és ahogy csók után egymás homlokának döntjük a homlokunk és csak mosolygunk, mert annyira jó együtt lenni, hogy bármit is mondanánk, szavakkal kifejezni, hogy mit érzünk, úgy se tudnánk...
Az életem most már szinte túl tökéletes. Minden pillanatban attól rettegek, hogy az egész csak álom és pár perc múlva felkeltenek. Ennyire jó nem lehet, ha valami rendbe jön, akkor valami más épp tönkre megy, ennek eddig ez volt a rendje. De most... A magánéletem hosszú idő után végre feltámadt poraiból, a tanulmányaim úgy néz ki rendben zajlanak. A zenei életem is újra alakuló félben van, a hangképzés pedig állandó kapcsot jelent a zenével, tehát... Hol van a trükk?
Vagy ez lenne a valós életem, és egész idáig csak egy enyhe lefolyású rémálmom volt amiből kissé megkésve bár, de törve nem, most ébredek csak fel?
Akár hogy is van, ha csak eddig tartana, akkor is köszönném, hogy legalább eddig tarthatott.